Az amerikai születésű Ezra Pound Velencében hunyt el. Először 13 éves korában látogatott az itáliai városba, később 1908-ban – amikor megjelent A Lume Spento (Kialvó fénynél) című verseskötete – járt ott, majd megszakításokkal a húszas és a harmincas években, míg 1962-ben végleg le nem telepedett. Sírja ma is megtalálható a San Michele temetőben, a magas kőfallal körülvett szigeten, ahol kedvese, Olga Rudge síremléke mellett van nyughelye.
A negyvenes években Pound a fasiszta rendszer híve lett: az olasz nemzeti rádióban tartott beszédeiben többek között Amerika-ellenes nézeteit fejtette ki. Mussolini bukása után, árulás vádjával, 13 éven keresztül börtönben raboskodott előbb Pisában, majd Washingtonban. Az Egyesült Államokban azonban nem állították bíróság elé, hanem azonnal elmebetegnek nyilvánították.
Már az 1900-as évek elején – Londonban – megismerkedett mások mellett Yeats-szel, James Joyce-szal és T. S. Eliottal, illetve ő lett a Poetry európai szerkesztője. A kiadványt Kosztolányi Dezső is előszeretettel tanulmányozta, aki a Baumgarten Alapítvány könyvtárában jutott hozzá az egyes lapszámokhoz. Illés Endre elbeszélése szerint kis színpadi jeleneteket rögtönzött, amikor a gyűjtemény köteteit nézegette: „a betévedt olvasót játszotta. Költők rajongóját. Csodálkozott, dicsért, ámuldozott. Odalépett a tömött könyvsorokhoz, kihúzott egy zöld vászonba kötött könyvet. »Shelley…« – mondta. És kezdődött a mutatvány.” Miután kellő mennyiségű művet fölhalmozott az asztalra, befejezte magánszámát, s végül – a Poetryn és egy-két, hasonló jellegű lapon kívül – semmit sem vitt magával. Otthoni könyvtárában ugyanis az akkor legfrissebbnek számító kiadványok (ideértve az egyes szerzőkről szóló szakirodalmat is) mind rendelkezésére álltak.
Közismert, hogy a magyar író jeleskedett a szoros szövegolvasásban, műelemző gyakorlatát pedig szövegmagyarázatnak nevezte. A módszerrel kapcsolatba hozható elgondolásokkal például az amerikai transzcendentalisták lapjaként induló, majd a húszas évek egyik legjelentősebb modern irodalmi fórumává váló The Dial című folyóirat hasábjain találkozhatott. A kiadvány a húszas években többek között Ezra Pound költészetét jutalmazta külön díjjal, de a munkatársak sorát gyarapította Ford Madox Ford vagy Edmund Wilson is.
