„Kosztolányi Dezső nem vállalt ugyan politikai szerepet az őszirózsás forradalomban – sőt, nem igazán ragadta magával az euforikus hangulat sem –, újságírói minőségében azonban jelen volt, és cikkeivel a haladó szellemű és a változásokat üdvözlő orgánumokban szerepelt. A diadalmas forradalom könyvében közölt tárcájában például így vall a Károlyi-féle forradalom napjairól: »Sohase felejtem el, milyen komor, biztos és nagyszerü hatást gyakoroltak reánk, szegény szárazföldi patkányokra a matrózok, az első bátor lázadók, akik sötétkék bluzukban, arcukon ezer viszontagság fanyar emlékével, kezükben egy zord forgópisztolylyal, ültek az Astoria egyik szobájában. A szálloda hallja és étterme ezen az éjszakán egy óceánjáróhoz hasonlitott. […] Azt lehetne mondani, hogy ebben a forradalmi hullámjárásban többé-kevésbbé mindenki tengeri betegséget kapott, csak ők nem. Edzetten, sötéten nézték az eseményeket. Más viharokat is láttak.«
Az események sodrában Kosztolányi szerepköre elsősorban a megfigyelőé volt, semmint az aktív résztvevőé. Molnár Ferenc azonban leír olyan esetet is, amikor (október 31-én, hajnalban) Gellért Oszkár, Lakatos László, Jákó János és Kosztolányi társaságában vonultak át Budára a Margit hídon, s maguk is valamennyire részeseivé váltak a forradalmi eseményeknek. Beszámolóját hosszabban idézzük: »A reggelnek ez az az órája, mikor a munkások csapata szokott a hidon átjönni. Olyasmit láttam, amit még soha: a hid tele volt. […] Minden második ember katona volt. Már akkor alig egy-két katonának volt sapkarózsája. A forradalom még nem volt ötórás és már megjelent a fehér őszi rózsa a katonasapkákon. Harsogott a hid a kiáltásoktól, az éljenzéstől […] csak utóbb konstatáltuk, hogy egy percre se hagytuk abba magunk se a kiáltozást; szinte öntudatlanul vettünk részt ebben az orditó, rövidmondatos társalgásban, amit ott akkor az egymással szembejövő emberek folytattak. A budai hidfőnél körülbelül egy félszázadnyi gyalogság állt a hidfő két oldalán. Mindnyáján sapkarózsa. Lábhoz tett fegyver. Egy főhadnagy az ut közepén. Ezek még császári és királyi osztrák-magyar katonák voltak. Tegnapi katonák. Megkérdeztük tőlük:
– Tudjátok, mi történt az éjszaka?
Kórusban feleltek:
– Nem tudjuk.
A főhadnagyuk idegesen mordult felénk, aztán mégis a helyén maradt. Ebben a pillanatban megláttuk azokat a jól ismert szegény asszonyokat, akik a hajnali órán ujságcsomagokat tolnak a gyerekkocsiban. Futva mentünk feléjük és nyalábszámra vettünk tőlük ujságot. […] Egyikünk a főhadnagyhoz lépett, köszönt neki. Emelt hangon mondta:
– Főhadnagy ur, ha nem akarja látni, hogy ujságot adunk a katonáinak, forduljon el.
Kedves, fekete fiu volt, kissé izgatottan nézett szét, aztán megfordult. Egy perc mulva hangosan olvasták fel egymásnak a katonák az éjszaka történetét. Köszöntünk s beültünk a Margit-park kávéházba, amelynek ablaka előtt ezek a katonák álltak. Dideregtünk; sáppadt, átfázott arcok hajoltak a forró tea fölé. Mire a teát megittuk, egyetlen egy katona nem volt látható a hidfőnél, az ablak előtt. És akkor már zugott és zengett az egész teli nagy hid, a munkások és katonák csizmakopogós reggeli korzója.« Molnár visszaemlékezésének hitelességét Gellért Oszkár is alátámasztja: »Ez pontosan így történt. Aki a főhadnagyhoz lépett, az én voltam.«
A Színházi Életben megjelent humoros összefoglaló szintén arról tanúskodik, hogy Kosztolányi az Astoriánál tartózkodott az őszirózsás forradalom napjaiban, és az éjszakákat is ott töltötte. A színházi lap éppen az első éjjel eseményeiről tudósítván részletezi az epizódot, amikor a »magyar irodalom és sajtó jelesei« megijedtek egy kisebb lövöldözéstől, és futásnak eredtek. Ezt a cikket is hosszabban idézzük nem pusztán annak forrásértéke, hanem humora miatt is: »Negyed kettőkor aztán történt valami. […] Egy köztársasági katonákkal zsufolásig megrakott teherautó felvirágozva fordult be az Astoria elől a Károly-körutra. Szembe jött egy másik autó szuronyos csendőrökkel. […] Van, aki azt mondja, hogy a katonák egymás üdvözlésére a levegőbe lőttek és a tömeg ettől megijedt egy kicsit. Viszont van, aki azt mondja, hogy komoly utcai harc volt, gépfegyver söpörte a Kossuth Lajos-utcát, a golyók hallhatóan süvitettek. […] ennél az eszeveszett lövöldözésnél példátlan pánik tört ki. Ekkor volt a nagy szaladás. […] Kosztolányi Dezső a Károly-körútnak vette irányát a kis Balla társaságában. Nincs az a billikomos agár, aki utolérte volna őket.«”
Bővebben lásd az Alföld 2016/októberi számában! :)