A Koszolányi és Karinthy által szerkesztett Esztendő című havilap 1918. áprilisi számában interjút olvashatunk Ferenczi Sándorral. A világháborús időszakban Kosztolányit erőteljesebben foglalkoztatta a freudizmus, amit többek között az is igazol, hogy 1918. szeptember 28–29-én részt vett az MTA dísztermében megrendezett V. nemzetközi pszichoanalitikus kongresszuson. A tudományos összejövetelen „a főváros szellemi és politikai életének számos notabilitása megjelent, köztük Bárczy István főpolgármester. Jelen volt, sőt előadást tartott maga Freud is.” (Bihari) Ferenczi volt a főreferens, aki A háborús neurózis némely típusáról címmel tartott előadást. Kosztolányi jelenlétét és érdeklődését igazolja az a Pesti Naplóban olvasható cikk, amelyet saját rovatában (Őszintén szólva) közölt. Míg Freudot „merész és eredeti” gondolkodóként írja le, addig az Akadémiát és a hazai tudósokat erős iróniával illeti: „Érzem, hogy ezek igazán tisztult, »kianalizált« emberek. […] Az első padban ül Freud Zsigmond, ennek az elbutult kornak merész és eredeti gondolkozója, […] Az akadémiának van azonban egy elszáradt, becsületes szolgája, aki bejön egyenruhájában – az akadémia hivatalos szinében, a szürkében – és látja, hogy az urak szivaroznak abban a fennkölt teremben, melyben talán még sohasem füstöltek. […] Bizony, a mi tudósaink sohasem szivaroznak az ünnepélyes tárgyalások közepette, mig a ballada és a románc közötti egetverő különbséget fejtegetik, ők nyugodtan és illedelmesen ülnek, akárcsak a kis angyalkák.” (Kosztolányi)
Az Esztendőben napvilágot látott, Freud professzor legközelebbi munkatársával és barátjával folytatott beszélgetésben az ösztön-én felszínre törésének kérdésköre kerül elő. Az interjút készítő Kosztolányi a fölvezetésben a lakosságot uraló általános kiábrándultságról beszél. Pár hónappal az őszirózsás forradalom előtt az alábbi kijelentést teszi: „Negyedféléves háború után az emberiség egyik fele kicsit kiábrándult a háborúból és a másik fele kicsit nem hisz a forradalomban, mely a háborúnak gonoszabb fajtája. Senkinek sincs többé véleménye, semmiről. Mindenütt tájékozatlanság, vagy politikai hühó.” (Kosztolányi) Megállapítja, hogy a világháború időszakában lényegében minden egyes ember pszichológusok kezelésére szorulna. Ferenczi szintén az emberi természet mélyén rejtőző állati kegyetlenségről ejt szót válaszában: „Magam is azon a nézeten vagyok, hogy a háború mindenekelőtt lélektani probléma. Ki okozta a háborút? Habozás nélkül felelhetünk: az emberi természet. Az is tartja fönn, minthogy még mindig szüksége van rá és nagyon szívósan akarja. Különben már régen megszünt volna. […] Maga a háború ma újra a régi, az antik, az őszintén kegyetlen. […] A kemény és kegyetlen hadviselést tartom egyedül őszintének.” (Ferenczi)
Az interjú végkifejlete az álhumanizmus leleplezése lesz. Kosztolányi merészen nekiszegezi a kérdést Ferenczinek: ha az ember ennyire kegyetlen és önző tud lenni, mint amilyennek a világháborúban mutatkozik, akkor mit jelentsen a „béke őszinte barátainak jajveszékelése”? A pszichoanalízis hazai mestere sem szépít az emberi természettel kapcsolatos meglátásain, hanem a következő gondolatokat fogalmazza meg: „Ezek egyszerűen túlbecsülték, helytelenül értékelték az emberiség »kulturá«-ját. Freud megírta, hogy mi a mai háború tragikuma. A világot már-már nagyobb hazánknak képzeltük, ma pedig egyszerűen a valóságra ocsúdtunk, megtudtuk, hogy a mi hazánk nem az egész világ és a mai emberi »kultura« csak ingatag álhumanizmusra épül. Ösztöneinket eltakartuk, de nem szelidítettük meg […] A legkülönfélébb eszményi áramlatok, nemzetiségi, imperialisztikus, szociálisztikus, anarchisztikus egyoldalúságok, melyek szembekerülnek egymással és háborúkat, vagy – ami mindegy – forradalmakat hoznak létre. […] Az idealizálás csak eltakarja a bennünk lakozó kezdetleges ösztönöket. Jegyezzük meg, hogy az idealizmus és az emberi komiszság nagyon jól megfér egy gyékényen. Azt tapasztalhatjuk, hogy őszintén rajongó idealisták a magánéletükben komisz és aljas emberek is lehetnek. […] Mert ha valaki letagadja az ösztöneit, akkor két egymással ellentétes ember fejlődik ki az egyénben. A hazug jóság alatt tombol az ösztönök vulkánja.” (Ferenczi) A cikk konklúziója, hogy a veszedelmes ösztönöket tudatosítani kell, és akarattal „helyes és okos” dolgok szolgálatába terelni…
Bővebben lásd az Alföld 2016/novemberi számában! :)
