Nemrég ért véget a híres velencei karnevál. Eltemettük a telet, s várjuk a tavaszt. Addig is Velence irodalmi–társasági életéről gondolkodtunk.
„Ha Velence és az irodalom kapcsolatáról kívánunk szólni, elsőként mindjárt a híres-hírhedt kalandor, Giacomo Casanova juthat eszünkbe. Az 1725-ben született irodalmár – aminek vallotta magát – Padova egyetemén tanult jogot, s Velencében szentelték pappá. Doktori fokozatot szerzett, majd rövid ideig a muranói San Cipriano kolostorban lakott. Kalandjai ezt követően kezdődtek el igazán, hiszen körbeutazta a korabeli Európát. Velencét azonban annyira imádta, hogy amikor csak tehette – és épp nem volt száműzve – hazalátogatott. Az 1746-os velencei karneválkor például hegedűsként lépett föl a San Samuele Színházban – abban a negyedben, ahol egyébként gyerekkorát is töltötte.
[…]
(Fotó: AnJou)
Ám nemcsak Casanova irodalmi (és csábítói) tevékenységéről híres a vízre épült város, hanem számos más „tollmunkás” is megfordult errefelé. A legendás velencei kávéház, a Florian – ahol a legtöbb íróember megtalálható volt – 1720. december 29-én nyílt a Szent Márk téren. […] Politikusok, nagykövetek, kereskedők adtak itt egymásnak randevút, valamint a művészeti élet jeles képviselői is megjelentek.
[…]
Lord Byron e kávéház asztalai mellől hirdette a függetlenségről és a szabadságról szóló tanait. De megfordult itt Goethe, Madame de Staël, Chateaubriand és Dickens is, valamint gyakran ellátogatott a Florianba az olasz költő és politikus D’Annunzio, legendás színésznő-szerelmével, Eleonora Duse-vel.
(Fotó: AnJou)
Rousseau, Rubinstein, Modigliani és Antonio Canova szintén megittak egy-egy kávét a teraszon. Igor Sztravinszkij és a szélsőséges nézetei miatt kárhoztatott amerikai költő, Ezra Pound sem maradtak ki a vendégek közül. […]
Richard Wagner, a velenceimádó zeneköltő szintén ücsörgött itt, […]. Marcel Proust ugyancsak betévedt ide, s ha nem is Az eltűnt idő nyomában oldalait rótta – mert azt például a londoni Ritz-ben tette –, de Ruskin-fordításait a Florianban javítgatta. S hogy magyar vonatkozást is említsünk: Kosztolányi Dezső, aki minél többször igyekezett ellátogatni Velencébe, szintén nem hagyta ki a Floriant.”
A cikk teljes terjedelmében az angliai magyarok lapjának, a We! Magazine-nak 2016/februári lapszámában olvasható. Bővebb információ: http://wemagazin.com