1932-ben Budapesten tartották a Nemzetközi PEN Club kongresszusát. Az ülésszaknak – melyre 22 nemzet 245 írója érkezett – a Magyar Tudományos Akadémia adott otthont. A tárgysorozatban szerepelt „a londoni központ főtitkárának jelentése, a Pen Club világdijának odaitélése, számos neves irónak az előadása, végül eszmecsere arról, hogy milyen módon szolgálhatják a Pen Club tagok a békét politika nélkül.” (A Magyar Országos Tudósító hírei. Budapest, 1932. máj. 13.) Az ülést John Galsworthy nyitotta meg, aki a szervezetet és a kongresszust a politikamentesség és az irodalom melletti elkötelezettségre szólította föl. Egyúttal arról is tudósított, hogy huszonkét amerikai, belga, kanadai és osztrák író részvételével petíciót intéztek a világ összes kormányához, a toll embereinek politikai és/vagy vallási okokból történő üldöztetése ellen.
Magyar részről Berzeviczy Albert tartotta meg az ünnepélyes köszöntőt, melyben az Akadémia megalapításáról, a magyar történelem epizódjairól és a hazai irodalom nagyjairól szólt. A vámhatárok elítélésével és a népek kulturális közeledésének hangsúlyozásával olyan programpontokat tárt a nemzetközi küldöttség elé, amelyek összhangban voltak a korábbi elnök, Kosztolányi Dezső által képviselt irányvonallal. Az esemény politikai súlyát támasztja alá Horthy Miklós megjelenése, aki ugyancsak mondott beszédet.
A magyar írók fölszólalásai közül kiemelkedett Babits Mihályé, aki hosszabb terjedelmű tanulmányt olvasott föl. Az írástudók árulásában rögzített állításaival rokon szellemben vetette föl a gondolkodók felelősségének és szerepének súlyát az európai politikai helyzet alakulásában, valamint a harmincas évek elején újra mutatkozó háborús szellem fölerősödésében. Karinthy Frigyes a Magyar Eszperantó Társaság nevében javasolta a mesterséges nyelvek használatának bevezetését a nemzetek közötti kommunikációban: „Válasszunk ki egy vitathatatlanul nagy irodalmi értékű novellát, s fordíttassuk le tíz nyelvre, köztük eszperantóra. […] Meg fogják látni, hogy az eszperantó nyelvből készült visszafordítás közelíti meg legjobban az eredetit […] a PEN Club csatlakozzon az eszperantóval kapcsolatos törekvésekhez: legyen az eszperantó az üzleti élet, a kereskedelem, a diplomácia, a tudomány és az irodalom nyelve!” (Karinthy Frigyes felszólalása. A Magyar PEN Club Kézirattára. Bárdos László fordítása.)
A Budapestre érkező külföldi vendégek között említhető például Chesterton, Shaw és Wells (Anglia), Maeterlinck (Belgium), Karel Čapek (Csehország), Duhamel, Gide, Valéry és Jules Romains (Franciaország), Rabindranath Tagore (India), Sholem Asch (Varsó, Jiddis PEN), Hauptmann, Ernst Toller és Franz Werfel (Németország), Marinetti és Croce (Olaszország), Avigdor Hameiri (angol mandátumi Palesztína, újhéber Palesztína PEN Club), Octavian Goga (Románia) és Selma Lagerlöf (Svédország), de az ülésszakon részt vett Mussolini életrajzírója, Margherita Sarfatti is. Az egyik közös vacsora alkalmával a baloldali német írók és a fasiszta olasz küldöttség között kisebb szóváltás kerekedett: Marinetti elítélte Thomas Mann és Jules Romains „szociálpesszimista és kommunistabarát” regényeit, míg Proustról és Joyce-ról megállapította, hogy „szózagyvalékká kutyulták össze” az ő dinamikus „szabad szavait”. (Fried Ilona: Őexcellenciája kívánságára. Színház, kultúra és politika a fasizmus Olaszországában. Budapest, 2016, L'Harmattan.) Az olasz szerző egyébként Karinthyval találta meg leginkább a közös hangot, akivel „szinte elválaszthatatlanok voltak a kongresszus alatt”. Marinetti a hivatalos olaszbarát politika kegyeit élvezve, a kongresszuson való részvételéhez pedig hozzájárult, hogy Berzeviczy a Korvin Mátyás Magyar–Olasz Egyesület vezetője is volt.
A deklarált politikamentesség ellenére a díszvendégek komoly kultúrpolitikai vitákat folytattak az Akadémia üléstermeiben is. Ernst Toller rámutatott a meghirdetett eszme lehetetlenségére, majd „petíciót nyújtott be a fasizmus és minden a szólásszabadságot csorbító kormánylépés, valamint az értelmiség üldözése ellen, többek között Nagy Britanniában, ahol betiltották James Joyce Ulysessét.” Marinetti válaszként megjegyezte: „amikor békéről szólnak, az a háború előkészítésének egyfajta módja. Uram! Nem kell a békéről beszélni ahhoz, hogy elkerüljük a háborút! Nem beszélni kell a békéről, hanem védeni kell azt!” (F. T. Marinetti beszéde a Pen Kongresszusának II. ülésén. Budapest, 1932. máj. 18.) A kongresszus többsége végül támogatta Toller javaslatát, Marinetti pedig „békítő gesztust tett a többi résztvevő felé, és arról beszélt, hogy az avantgárd művészetben van elég közös alap ahhoz, hogy összehozza a művészeket”. A vitába magyar részről Illyés Gyula szállt be, de Sárközi György és Zsolt Béla ugyancsak elítélte az üldöztetéseket. Kosztolányi Dezső (a jegyzőkönyvek alapján) mindössze egyszer szólalt föl, amikor a „tisztaszívű magyar irodalmár” Szini Gyula emlékének kívánt adózni. (KD fölszólalása az 1932-es nemzetközi PEN Kongresszuson. Közli Zágonyi Ervin: Súlya és dísze. Százhúsz éve született Kosztolányi Dezső. Magyar Nemzet, 2005. ápr. 2.)
