Egy régi mexikói legenda szerint élt egyszer egy csodaszép nő, akibe minden férfi szerelmes volt. A nő azonban figyelemre sem méltatta udvarlóit. Büszkén járt-kelt a faluban, nem törődve senkivel. Egy napon aztán megjelent végre az a Férfi, aki még az ő szívét is képes volt rabul ejteni. Házasságukból két gyermek született. Ám a férfi hűtlen lett: eltűnt hosszú időkre, és egyáltalán nem örült szépséges feleségének, mikor haza-hazalátogatott. Az asszony dühében gyűlölte a közös gyermekeket, és egy őrült pillanatában a folyóba vetette őket. Mikor ráébredt szörnyű tettére, már késő volt, a két gyerek megfulladt. Az asszony öngyilkos lett: utánuk ugrott a folyóba. A legenda szerint minden éjjel ott kísértett a szelleme a folyóparton, szüntelenül keresve a gyerekeket, és sírva utánuk.
A legenda másik változata szerint a fiatal nőnek már voltak gyerekei, amikor megismerte élete nagy szerelmét. A férfi azonban nem volt hajlandó vele lenni, mondván: családos anya nem kell neki… Erre a nő kétségbeesésében vízbe ölte gyerekeit. Mikor a férfi ezt megtudta, elborzadva menekült. Az asszony öngyilkos lett, szelleme pedig ott kísértett a folyóparton.
A történettel összefüggésbe hozható az azonos című (La Llorona) dal is, amelyet három neves előadóművész tolmácsolásában ismerünk: Chavela Vargas, Lila Downs és Joan Baez. A dal azonban már nem a kísértet-asszonyról szól, hanem olyan férfiról, akit egy csalfa nő szerelmével behálózott. A férfi menekülni akar a fojtogató függésből, ezért arra gondol: vízbe öli magát. A legenda asszonyának sorsa jut eszébe.
Lila Downs olyan spirituális dalnak tartja a La Lloronát, amely a halál szent asszonyának sorsát – és ezáltal a halált és a transzcendens szférát – jeleníti meg. Talán nem véletlen, hogy esküvőkön és más rituális alkalmakkor éneklik Mexikóban. Chavela Vargas szintén híressé tette a dalt. Az énekesnő szoros kapcsolatot ápolt az avantgárd mozgalmak képviselőivel is. Pletykák szólnak arról, hogy Frida Kahlo barátnője lett volna. Chavela önéletírásában nyíltan vállalta leszbikusságát. Az 1919-ben született énekesnő azzal is botrányt kavart, hogy rendszeresen látogatta a kocsmákat, és férfiakat megszégyenítő módon ivott. A 2002-es, Frida életét földolgozó filmalkotásban (r. Julie Taymor, fsz. Salma Hayek) epizódszerepet vállalt: a festőnő látomásaként jelenik meg, és a La Lloronát énekli. A látomás része még Trockij meggyilkolása és Frida vérzése is. Utóbbi utalhat magzatának elvesztésére – és ezen a ponton találjuk a kapcsolódást a gyerekeit megölő anya legendájával –, Trockijról pedig tudjuk, hogy Kahlo szeretője volt.
Ha más filmbeli párhuzamokat kívánunk keresni, eszünkbe juthat még Scorsese Viharszigete is. A főszereplő (akit Leondaro DiCaprio alakít a vásznon) egy tébolydában él, abban a hiszemben, hogy ő ott nem ápolt, hanem rejtélyes bűntény után nyomoz. A “bűnjelek” azonban saját tudattalanjába vezetik: felesége megölte közös gyerekeiket, mert megőrült. A bolondokházában rostokoló férfi nem képes szembesülni a családi tragédiával, ezért hasadt elmével él egy másik, maga kreálta világban, és csak álmaiban látja meg a "valóságot".
A legenda és a földolgozások egyaránt megrázóak: gyász és nász sajátos vegyülékei. Szenvedély, veszteség és fájdalom tragikus erejű ábrázolásai a folklór és a művészet szféráiban.
