A Stílgyakorlatok címen futó szemináriumi félévek sorozata – egyetemi évei és irodalmi indulása szempontjából egyaránt – meghatározó fórumot jelentett Kosztolányi Dezső és pályatársai számára. A Négyesy László professzor által vezetett foglalkozások nem pusztán egyetemi órák voltak, hanem lehetőséget adtak az új tehetségeknek, hogy számot adjanak tudásukról, illetve (részben) bekapcsolódjanak az irodalmi életbe. Életre szóló barátságok köttettek ezen alkalmakkor, s olyan, modernnek számító törekvések jelentkeztek,[1] melyek a korszak irodalomtörténetére is jelentős befolyást gyakoroltak. Kosztolányi – más egyetemi és kávéházi fórumok mellett – itt találkozott először későbbi pályatársaival, köztük számos olyan alkotóval, akik jelentős képviselői lettek a 20. század első évtizedeit jellemző kulturális közéletnek.
A később legendássá vált szemináriumok témái a korszak hű tükrét adják: leképezik, hogy az akkori fiatalság milyen szellemi élmények hatása alatt állt. „Nagy nevek röpködtek a levegőben, különösen Nietzsche, Verlaine, Ibsen[2] és Wilde neve, a magyarok közül pedig Csokonai Vitéz Mihályt és az elfelejtett, nem méltányolt, fiatalon elhalt Komjáthy Jenőt emlegették. Nem is kellett sokat olvasni, a légkör telítve volt velük, elég volt rátekinteni a könyvkereskedések kirakataiban álló könyvekre; hogy közvetlenül kisugározzon az eszméjük villamossága, a művészetük varázsa. Egy új nemzedék érkezett meg, mely más irányba óhajtotta terelni az életet” – összegezte emlékeit Kosztolányi.[3] Az említett szerzőkön túl Baudelaire és Marx olvasása is jelentős befolyást gyakorolt a felnövekvő nemzedékre, valamint a különböző újkeresztény (például tolsztojánus) és újgnosztikus (mint a teozófia) tanok szintén a horizontjukba kerültek.[4]
[1] „lenéztük és megvetettük a multat, melyet az öregeknek engedtünk át, a gyógyithatatlan betegségükkel együtt és arról ábrándoztunk, hogy az életet egyszeriben megváltoztatjuk, mi, gyermekek.” – Kosztolányi Dezső: Apostol. Novella. PHV, 1934. máj. 20. 5. p.
[2] „Rosmersholm-fordításommal én vittem be a pesti Egyetemre a nagy norvég írót; Juhász Gyula és Zalai Béla (ha élne, ő volna ma a magyar filozófia megteremtője!) pompás előadással kísérte bemutatkozásomat. Négyesy bámult és igen megdicsért bennünket.” – Oláh Gábor: Juhász Gyuláról. ItK, 1954/2. 223. p.
[3] Kosztolányi Dezső: Szini Gyula. Ny, 1917. dec. 1. 860. p.
[4] „Estefelé az egyetem gázzal világított, homályos aulájában különös alakok tüntek fel, fiatalemberek, kiket eddig nem ismert a magyar élet, éhes diákok, rongyosan és sápadtan, orthodox marxisták, kik kívülről tudták a »Kapital«-t, haladó szocialisták, kik az emberiség jövőjéről beszéltek, tolsztojánusok, kis angolpipával az agyarukon, kik szakállt növesztettek és télen-nyáron mezítlen lábfejjel jártak, szandálban, esztétikusok és tudósok, kiknek az európai tudomány volt az eszményük és gőgös költők, kik egyetlen írásukat se nyomtatták le, minthogy a nálunk divatozó irodalmat és írókat mélységesen megvetették.” – Kosztolányi: Szini… I. m. 860. p.
(Részlet Kosztolányi Dezső életrajzából. A közlés apropója a közelgő születésnap. A cikk folytatását lásd a Magyar Szó irodalmi mellékletében, a Kilátóban! – 2017. márc. 25. Fotó: Kosztolányi Dezső egyetemi indexének első oldala. MTA Könyvtár Kézirattár.)
