„Kosztolányi Dezső 1917 áprilisában kezdett el belső munkatársként dolgozni a Pesti Napló szerkesztőségében, ám már korábban is (1916 nyarától) jelentek meg írásai a lapban. Eleinte a Világban végzett munkával párhuzamosan tevékenykedett itt, majd később – 1917 októberétől – már csak a Pesti Napló újságírója lett. A levelezésből arra is fény derül, hogy a család örömmel fogadta a váltást. Az édesapának, id. Kosztolányi Árpádnak a polgári radikálisoktól kissé ódzkodó értékrendjét tükrözi, ahogyan üdvözli, hogy fia báró Kemény Zsigmond egykori lapjának utódjánál kapott állást: »igen örvendünk, hogy a Pesti Naplóhoz sikerült bejutnod rendes munkatársnak, ami anyagi tekintetben is igen lényeges, de a lap hírneve is nagyobb, mint a Világé és iránya is jobban megfelel az én gondolkodásomnak, mint amazé.«
Milyen fórum volt a Pesti Napló és hogyan került oda Kosztolányi? Miután nemcsak belső munkatársként és (részben politikai) vezércikkíróként tevékenykedett Hatvany Lajos lapjánál, hanem a Pesti Napló irodalmi különkiadványában, az Esztendőben szerkesztőként ugyancsak aktív szerepet vállalt, így részletesebben is bemutatom a lap profilját. A Pesti Napló szerkesztősége ugyanis az őszirózsás forradalom egyik zászlóvivője lett – politikai és történelmi szerepe tehát vitathatatlan. […]
Az általánosabb politikai megnyilvánulásokon túl – melyek közel álltak a Függetlenségi és 48-as Párt törekvéseihez – konkrétan Károlyi Mihály megszólalásairól és szerepléseiről is folyamatosan tudósítottak, valamint nem egy interjút közöltek vele. Az egyik legjelentősebb ebben a műfajban a Gróf Károlyi Mihály és az uj irodalom című szöveg, amelyet azért is emelek ki, mert Károlyi irodalmi érdeklődéséről esik szó benne. Az interjút – bár név nélkül közölték, de tudjuk – Hatvany Lajos készítette, s még 1917 nyarán látott napvilágot. Az őszirózsás forradalom későbbi miniszterelnökének asztalán olyan szerzők művei sorakoznak, mint például Ady, Babits, Kaffka Margit, Karinthy, Szép Ernő, Kosztolányi, Móricz, Szomory, Tóth Árpád. Összességében tehát a nyugatos írók, a »modern« irodalom képviselői. Károlyi párhuzamot von az irodalmi és a politikai forradalom között, mikor így nyilatkozik: »Beláttam, hogy az ujitás irodalma megelőzte nálunk az ujitó politikát. Nem eléggé sajnálható visszássága a magyar társadalomnak, hogy irók és politikusok, a gondolat és tett különjárnak.” Károlyi tehát a nyugatosokat – köztük Kosztolányit is – forradalmároknak tekintette, megjegyezvén, hogy az elmúlt években kiadott könyveik „annak idején egyedül jelentették ebben a megtört országban a demokrácia és radikálizmus, szóval a haladás elveit. Még pedig meglepő pregnanciával és bátorsággal.«
Ezt követően Károlyi és Hatvany afféle lajstromot készítenek, kiemelve pár szerzőt és művet. Kosztolányi exponáltságára világít rá, hogy a beszélgetést épp az ő könyvének tárgyalásával zárják. Föltehetően az 1916-os Mák kötetről esik szó, annak is egyik emblematikus verséről, az Alázatos, fiúi fohász az aggokhoz címűről: »Kezem tétován Kosztolányi verses könyvéhez ért, melyet történetesen épp az öregekhez intézett hires könyörgés lapján csaptam föl. Ebben a versben a költő, tudvalevőleg, a világ sorsát intéző gonosz öregektől az ártatlan fiatalok kegyelmét kéri. Felolvastam a grófnak a verset.
– Azóta változott a világ, mely ma már a fiataloké – szólt Károlyi Mihály elgondolkozva.
– Csak az a kérdés, hogy vajjon ezek a fiatalok jobban fogják-e csinálni?«”
Kosztolányi Dezső Pesti Napló-beli működéséről lásd bővebben az Alföld 2016/júniusi számát!
