Ezúttal Tarján Vilmos kalandos életútjáról szólunk pár szót. Ő volt az, aki úgy lett társtulajdonosa a New York Kávéháznak, hogy egy vagyont nyert kártyán. Egyik visszaemlékezésében le is írja, milyen taktikát követett: „Akkoriban kitünően játszottam, hazárdot épúgy, mint kommerszet. Mindig meggondoltan, mindig fegyelmezetten. Azért nyertem, mert minden gondolatom a kártyára volt koncentrálva, aminthogy à la longue, csak az nyerhet kártyán, akinek más foglalkozása nincsen. A napi munka és a vele járó gondok, valamint a fáradtság mind olyan bénító hatásúak, hogy a kártyás nem tud frissen, megfelelő ítélőképességgel gondolkodni a játék alatt.”
A szakirodalom ugyan sokat mesél a New York legendás időszakáról, ám magáról Tarjánról kevesebbet tudunk meg. Az ő idején lett ugyanis „chic” Pest egyik leghíresebb kávéházába járni. A kenyerét egy időben bűnügyi riporterként is kereső Tarján a „főreál” után a budapesti Kereskedelmi Akadémián tanult. A fiatalember azonban nemcsak remek üzleti érzékkel rendelkezett – mint az a „nyújorkos” időszakból kiderül –, hanem jól is énekelt és versenyszerűen úszott. Bohém alkat volt, aki az újságírásban is főként kalandvágyát akarta kiélni. 19 évesen lépett a pályára, és – tehetségének köszönhetően – igen gyorsan befutott. 1904-től már az újságírók Otthon Körének egyik vezetőségi tagja, illetve a Budapesti Artista Egyesület titkára. 1905–1906 körül pedig egy kabaré megnyitásának gondolata is foglalkoztatja, sőt Szabadkán konferansziéként is föllépett. Idővel azonban néhány „stiklijére” is fény derült. A Magyar utcában lévő Maison Frida nevű műintézet tulajdonosát ugyanis zsarolta: hallgatási pénzt kért azért, hogy nem árulja el, valójában bordélyházat működtet Österreicher úr. Az Aradi Közlöny 1908. januári leleplező cikkében a „mulatóhelyek piócájának” nevezte Tarjánt.
Hősünk később Az Est munkatársa lett. Miklós Andor lapjában tárta föl Tarján a Mágnás Elza gyilkosság részleteit is. Aprólékosan beszámolt a nyomozásról – melyben maga is részt vett –, és naturalista részletezéssel festette le még a holttestet is. Ő hívta föl a nyomozók figyelmét arra, hogy a fiatal nő nem lehetett egyszerű utcai lány, mert annál sokkal ápoltabb a teste. Szégyenszemre azonban még Tarján sem ismerte föl először Elzát, és kollégáival csak egy idő után jöttek rá: Schmidt Miksa szeretője, az éjszaka királynőjének „becézett”, örökké fehér ruhákban járó (büfé)dáma fekszik előttük a boncasztalon.
De nemcsak Elza sorsát követte nyomon, hanem maga is igyekezett fölkarolni a tehetségesebb lányokat. R. Margitból például primadonnát faragott, a „művésznő” azonban később sem tudott lemondani az italról. Ahogyan Tarján fölidézi alakját: „Margitot nem lehetett megtartani. Nyomdafestéket nem tűrő kifejezésekkel lepte meg a publikumot. Egy alkalommal meghívás nélkül odament az egyik grófi asztalhoz és beült a gróf úr ölébe, akinek a felesége a legexkluzívebb és legműveltebb főúri dámák egyike, egyben pedig a legféltékenyebb természet. Halálra rémültünk: mi lesz ebből, a Nemzeti Kaszinó bojkottálni fog az incidensért, amelyért végső fokon én vagyok felelős. De nem. A grófné maga nyugtatott meg, mondván:
– Kérem ez egy típus, ne bántsa, ennek minden szabad, mert minden jól áll neki.
Az ivásról minden könyörgés dacára nem tudott lemondani. Így pusztult el egy szépen induló karrier az alkohol miatt.” De az ismert színésznőt, Mezey Máriát is Tarján fedezte föl, aki aztán szép pályát futott be.
Tarján 1947. november elsején halt meg, miután szerencsésen kiszabadult a pesti gettóból. A német megszállás dátumától egészen 1945 áprilisáig naplót vezetett, melyet kötetben is tervezett megjelentetni A bedeszkázott riporter címmel. A kiadás alakulásáról lásd Buza Péter írását itt.
(További források: Tarján Vilmos: (t. v.)-től a Tarjánig, Budapest: [1931]; Lengyel András: A „bűn” elbeszélhetősége, in A mindennapok szemüvegkészítői. Sajtótörténeti tanulmányok, Budapest: Nap Kiadó, 2013.)
