Köztudott, hogy Kosztolányi mester kora ifjúságától fogva kedvelte a női nemet. Hol plátóian, hol kevésbé plátóian esett szerelembe. Inkább a plátói kategóriába sorolhat az az eset, amikor éppen unokatestvérével, Brenner Józseffel (alias Csáth Gézával) kellett versengenie egy hölgy kegyeiért. A szabadkai vaskereskedő feleségéről van szó, akinél naponta többször is vásároltak szöget. Tették mindezt azért, hogy gyakran láthassák a dekoratív fiatalasszonyt, akit egymás közt csak "mondhatatlan kellemű bájhölgynek" neveztek:
"Sietek hozzád, kinek nevét lantom zengendi, sietek hozzád, kinek képe lelkemben múlhatatlan vonásokkal van bekarcolva, sietek hozzád, kit őrült képzeletem lát holdvilágos éjjelen a liliomok közt, te szép, te bájos, mondhatatlan kellemű bájhölgy" – írja Kosztolányi. (Kosztolányi levele Csáth Gézának, 1902 [?], Szabadka, in Naplók – levelek, szerk. Réz Pál)
Csáth pedig így ír a hölgyről: „E helyen legjobb, ha írok a mondhatatlan kellemű bájhölgyről. Ennek neve Llockenstock Róza, az apatini restaurációs lánya, Ohrmann Kálmán szabadkai vaskereskedő felesége, kinek szépségét egész Szabadkán elismerik. Az ő arcképét akartuk megszerezni múltkor én és Dide. 18 éves még csak. Igen szép. Az irigy nyelvek (persze az asszonyok) azt beszélik róla, hogy festi magát. Nem igaz.” (Esterházy Péter idézésében Csáth Géza, illetve maga Csáth Géza…)
Tudomásunk szerint a történetnek nincs folytatása. A következő szépség, akibe közösen szerettek bele, Csendes Alice színésznő volt, így aztán a korábbi szerelem feledésbe merül: "Megállapítottuk már Didével, hogy a régi »mondhatatlan« (Ohrmanné) sőt az egész város nyal a Csendestől. Hát bizony szép az arca. Szép bizony". (Csáth Géza: [1901. február 4.], Napló, 1900-1902, szerk. Dér Zoltán)
