Balázs Béla nem várta a sült galambot. Nem várta az állami támogatást, sem a szponzorokat. Nem várta a vállveregető és befolyásos "jóakarókat". Blöffölve, hogy megvan a fedezet, belevágott. Önállóan, egyedül. Ő maga járt ki mindent. Ő szervezte a sajtót, a közönséget, a díszletet, a helyet, a plakátok kiragasztását és a többit, misztériumjátékai első bemutatóján. Ritka pillanata volt a hazai kulturális életnek az 1913. április 21-i délelőtt. A Nyugat matinéján előadták Balázs műveit, méghozzá Bárdos Artúr rendezésében, többek között Kosztolányi Dezsőné (akkor még csak Harmos Ilona!) főszereplésével, Gulácsy Lajos díszleteivel, Bartók Béla zongorakíséretével, Ignotus bevezetésével. Mindezt a Fővárosi Orfeumban. De beszéljen inkább maga Balázs Béla helyettünk! Naplójából a következő részletekre derül fény, az előadással kapcsolatban:
„Aztán jött a főháború. Misztériumaim matinéja. Jól van, mondja Ignotus, de nekem kell az egészet adminisztrálnom, és enyém a felelősség. 500–600 korona deficit is lehet. […] Hazudtam, hogy van anyagi fedezet, holott nem volt, de nekiláttam. Hajmeresztő akadályok voltak. Először nem kaptunk színházat. Végre az Orfeumnál voltunk. […] Színészek keresése. Aztán díszletek. […] Összekölcsönzött szőnyegek és vadbőrök a Szent Szűz vére számára, melyeket magunk aggatunk. És az utolsó éjszaka festettünk egy orfeumi díszlet hátára egy részeg cseh díszletező, Gulácsi [!] és én 7 ajtót a Kékszakállúnak, melyeket azonban nem szabadott kivágni […] A színpadot különben nappali előadásnak nem lehet eléggé elsötétíteni. A Galilei-körtől kaptunk valami klottot kölcsön. Kosztümöket a Nemzetitől, a Minisztérium engedélyével. A premier reggelén érkeztek meg, és egyszer sem próbálta fel senki. […] Nem volt kórusunk. Az Eötvös-kollégiumba mentem fiúkat kérni!! […] Néhány zeneakadémista is jött. 10 nap alatt kellett megtanulni a szerepet. […] Harmos Ilona nem értette Judit szerepét, és szörnyű volt. […] Bárdos, a rendező nem tudott rendezni. Én rendeztem, én súgtam, én szögeztem, én nyomattam a jegyeket, én alkudtam az orfeumigazgatóval gardrób-ügyekben. Szabóval, fésültetővel. Én szereztem Bartóknak zongorát és zongoraszéket (mert a kedvemért ő is közreműködött). Közben sajtóembereknek kellett vagy kellett volna kedveskedni. Délelőtt azonban iskolába jártam tanítani. […] Azonkívül a jegyeladást kellett organizálnom. Jegyeket adni ismerősöknek, kérvén, hogy adják el. Ezeket számon tartani. Könyvet vezetni róla. Plakátokat elhelyezni mindenféle klubokban, intézetekben. Állandóan 10 plakáttal a hónom alatt és 50 jeggyel zsebemben szaladgáltam. Aztán tiszteletjegyeket szétküldeni. Leveleket írni hozzá. Meghívókat. […] Az előadás, kivált a Kékszakállú, szörnyű volt. Egyik színész se értett ti. egy szót sem abból, amit mondott. Nekem már mindegy volt. Én csak attól féltem, hogy előadás közben összedűl a díszlet, mint egy kártyavár. Tűkkel és rajzszögekkel készült. Hát a Kékszakállú komikus is volt. A fények nem gyúltak ki. Vagy máskor és máshol, mint ahol kellett. Csak azért nem volt botrány, mert a publikum úgysem értette, hogy mi történik, tehát nem tudta, hogy az rosszul van. Voltak, akiknek a Kékszakállú zagyva és érthetetlen előadása jobban tetszett. […] Az ellentábor persze ott volt. És az újságokban másnap ömlött a gúny és düh. […] És hat kilót soványodtam. Konstatáltam még azt, hogy értek a színpadhoz, és nagyon jó rendező volnék, hogy szeretem ezt a mesterséget. No és még azt, hogy a misztériumok kitűnőek, és nagyszerűen lehetne előadni őket.”
(Forrás: Balázs Béla: Napló. 1903–1914. Első kötet, vál., jegyz. Fábri Anna, Budapest: Magvető, 1982.)
(Illusztráció: deviantart.com)
