Biográfus

A Biográfus blog főként életrajzi vonatkozású témákkal foglalkozik. Anekdotákat, leveleket és egyéb dokumentumokat közlök olyan alkotókról és alkotóktól, akiknek kalandos életútja a mai napig érdekelheti a nagyközönséget. Rovataimat önkényesen választottam, saját ízlésvilágomnak megfelelően: Anekdota, Asszonyéletrajzok, Gondolatok, Gótika, Kosztolányi, Szerelmi szál, Velence. Jegyzeteim olvasásához kellemes időtöltést kívánok!
Arany Zsuzsanna

Címkék

ady endre (6) ajánló (9) alfred de musset (1) angyal (1) arthur miller (1) arthur schnitzler (1) a véres költő (1) babits mihály (2) balázs béla (1) beköszöntő (1) bicsérdizmus (1) bölöni györgy (1) csáth géza (2) czesław miłosz (1) dénes zsófia (1) denis diderot (1) desire kalandjai (3) életrajz (11) előadás (1) ernst toller (1) ezra pound (1) fehér klára (2) ferenczi sándor (2) florian (1) francisco goya (1) francois villon (1) freud sigmund (2) frida kahlo (1) füst milán (1) gasztronómia (1) georges bataille (1) george gordon byron (2) george sand (1) gerinc (1) giacomo casanova (3) gondolatok (8) göndör ferenc (1) gótika (3) Hasfelmetsző Jack (1) hatvany lajos (2) henry james (2) jászai mari (1) jean starobinski (1) józsef attila (1) juhász gyula (1) kánikula (1) kapcsolódások (1) karinthy frigyes (5) károlyi mihály (1) kávéház (1) könyvajánló (4) könyvtár (1) kosztolányi (52) kosztolányi dezsőné (13) lányi hedda (1) lovas ildikó (1) mágnás elza (2) makai emil (1) márai sándor (1) marilyn monroe (1) marinetti (1) marquis de sade (1) michelangelo da caravaggio (1) mindenszentek (1) mme chaglon üzletei (2) molnár ferenc (1) morfinizmus (1) nekrológ (1) németh andor (1) nemzeti színház (1) nyikolaj bergyajev (2) osiris (1) őszi reggeli (1) pesti napló (1) pók-románc (1) programajánló (2) rainer maria rilke (1) ralph waldo emerson (1) réz–pál (1) richard wagner (3) robert louis stevenson (2) rózsaketrec (1) scorsese martin (1) somlyó zoltán (1) spiritizmus (1) szabadka (3) szabadkőművesség (2) Szegedy-Maszák Mihály (1) szeretet (1) színház (1) Tanácsköztársaság (1) tarján vilmos (1) tevan andor (2) thornton wilder (1) tihanyi lajos (1) victoria francés (1) vígszínház (1) walt whitman (1) william blake (1) zempléni árpád (1) Címkefelhő

CSS

by Dániel Végh

„Nézd a császárok képmását”. A Költő és a Politikus párbeszéde

2016.08.03. 12:48 An-jou

„Kortársunk, Kosztolányi" – ezzel a címmel közölt nemrég cikket Sándor Zsuzsanna a 168 Óra könyvheti számában. A címet mottóként veszem kölcsön. Ezúttal a Nero, a véres költő (első kiadásban: A véres költő) című regény egyik párbeszédét idézem, Kosztolányi Dezső meglátásainak „örökérvényűségét” igazolandó. A jelenetben Seneca, a bölcs, tanácsokat ad Nerónak, a zsarnok politikusnak, aki azt szeretné hinni magáról, hogy ő „költő”… Ám valójában tehetségtelen, hataloméhes pojáca. Seneca az idézett szövegrészben vall (többek között) arról (is), hogy mi a különbség a Művészet/Bölcselet és a Politika világa között. Mindennek fényében nem csoda, ha Kosztolányit sokan elítélték azok közül, akik szerint a művészetet (és az arról való beszédet – ideértve az egyes alkotókról és munkásságukról való beszédet is –) aktuális társadalmi/politikai (ön)célok szolgálatába kell állítani. A párbeszéd ezenkívül (illetve ezzel összefüggésben) a mindenkori ember képmutatást szintén „leleplezi”, valamint az Édes Annából s más művekből ismert etikát ugyancsak megfogalmazza (lásd például a bűnbakról írottakat). De ez csak pár morzsa abból a sok-sok gondolatból, amelyeket a szövegrész (s egyáltalán a regény) ébreszthet olvasóiban.

„Odahajolt hozzá és majdnem fülébe suttogta:

– Nem tartod különösnek, hogy mióta a világ áll, senki se merte kimondani egész határozottan, hogy ölni nem szabad? Egyes bölcselők, helyesen fékezni igyekeznek indulatainkat. De ők se állítják, hogy a rablónak nyújtsd oda szívedet és halj meg. Védheted magad, megölheted a rablót, azt jogos önvédekezésnek tartják. Egyáltalán, mindig hagynak valami rést, melyen át a gyilkosság régi szent jogait nyeri el. Ezek a közérdekre hivatkoznak, azok a császárság jóvoltára, emezek a bűnök megtorlására. Mindegy, ezzel szükségességül ismerik el. Hiszen látjuk mi gyarló emberek, bölcsek, minden iskolához tartozók, hogy jó lenne vér nélkül élni, de nem lehet, mert az emberben olyan ellentmondások lakoznak, hogy azokat csak karddal lehet áthidalni.

– És a szelídek?

– Azok az igazi gyilkosok, mert képmutatók és gyávák. Nem merik bevallani, hogy emberek, és levonni belőle a szomorú, gyászos, végső következtetést. Egy bogárkát se tipornának el és picsognak egy madárfióka elpusztultán. De bezzeg elfogadják a jótéteményt, mely a folytonos gyilkosságból származik, a rendet. Ők csak kényelmesek. Másra bízzák a sötét munkát és hátat fordítanak, mintha nem értük történne. Mert a hóhért, aki a rablógyilkost ártalmatlanná teszi, azért ők se küldenék el. Mindig tele voltak a börtönök és jajgattak az ártatlanok. Ami engem illet, minden embert ártatlannak tartok, a legnagyobb gonosztevőt is, mert megértem őt életkörülményeiből, helyzetéből és szükségesnek ítélem, amit tesz, mert különben nem tenné. Magas bölcseleti szempontból pedig úgy vélekedem, hogy nincsen bűnös, ítélni nem szabad, magam nem is tudnék, talán még életem árán se vállalkoznék rá. De egy még magasabb bölcseleti szempont azt mondja, hogy igenis vannak bűnösök, gondoskodni kell, hogy legyenek, ítélni kell, és sajnos, mindig szenvedni kell azoknak, kiket az emberek egészen esetleges megállapodása alapján, mely korok szerint váltakozik, bűnösöknek nyilvánítanak. Ők a bűnbakok, akik lehetővé teszik, hogy a többiek zavartalanul élhessenek.

nero.jpg

– Borzasztó – mondta Nero, aki maga is megriadt ettől a világosságtól.

– Nem borzasztó – csapott rá Seneca határozottan –, csak emberi. Vagy nevezzük az emberit borzasztónak. A történelemben nincs kegyetlenség. Azt látom, hogy a puhák, kik féltek cselekedni és nem tudták megfékezni a lázadókat, mindig több kárt okoztak, mint azok, akik helyes időben, gyorsan, céltudatosan vért eresztettek az emberek testéből, akár az orvosok. Mindig az álmodozók a bűnösek, a szelídség és szétfolyó jóság hirdetői, mert azok fellegekre építenek, olyanban hisznek, ami elképzelve talán szép, de a valóságba áttéve romboló erejű. A kő nem lesz könnyebb, ha pehelynek nevezem és az ember se jobb, ha istennek hívom.

– Ez igaz – szólt Nero.

– Egyelőre bizony – sóhajtott Seneca – öljük egymást. Az erősebb fölfalja a gyengébbet, mint a halak. Az ügyes gladiátor átszúrja az ügyetlent, a jó költő elnémítja a rosszat. Nincs kegyelem. És mindig így lesz, talán évezredek múlva is. Hogy haladunk-e, mint egyes bölcselők állítják, azt nem hiszem. Az ősember négykézláb mászott, én kocsin repülök, nagy gyorsasággal, mert már ismerem a tengelyt és a kereket. De ez nem haladás. Mind a ketten egyet teszünk: megyünk. Az lenne a haladás, hogyha legyőzhetnénk önmagunkat, itt belül, belátás által, hogyha két édestestvér, ki az örökségen osztozkodik, nem gyűlölné meg egymást halálosan azért, amiért az egyik száz sesterciusszal többet kap a másiknál. Erre nem tartom az embert képesnek soha.

– Mi az igazság? – kérdezte Nero mohón.

– Az igazság? Jaj, nincs igazság. Azaz, annyi igazság van, ahány ember van. Mindegyiknek igazsága van. Ezek nem juthatnak érvényre, ellentmondanak egymással. De ebből a sok igazságból meg lehet alkotni egy csillogó, hideg, okos, márványszerű hazugságot, melyet az emberek igazságnak neveznek és ennek megalkotása a te feladatod. Érts meg, mi bölcselők nem tudjuk határozottan, hogy mi a jó és mi a rossz. Firkálunk róla, oktatjuk olvasóinkat, hogy megszelídítsük őket, de magunk is kétkedünk. Keresünk valakit, aki gondolkozás nélkül cselekedjen, a politikust, aki bátran vállalja a gyilkos tettet, mely nélkül egyik ember megölné a másikat. Tedd meg a szükséges rosszat, és legnagyobb jótevője vagy mindenkinek. Minden szabadság a tiéd. Nincs törvény. Te légy a törvény. És nincs erkölcs. Te vagy az erkölcs. A lélegzésed szabja meg, hogy éljenek milliók. Ne riadj vissza csip-csup kétségektől. Az nem méltó hozzád, aki uralkodni vagy hivatva. Főképp pedig ne téveszd össze a művészetet a politikával, mely az érdektelenséget nem erénynek, hanem becstelenségnek tartja. Ha azt kiabálom, hogy éhes vagyok és tele a bendőm, akkor jó költő lehetek, de rossz politikus. Aki ilyen önzetlenül politizál, az buta színlelő, nincs joga szólani. Te is csak saját érdekednek és akaratodnak engedelmeskedj, így jársz helyes úton és tartsd helyesnek mindazt, amit tenni akarsz.

Senecát elragadta a heve. Megsimogatta homlokát, futó láng cikázott rajta.

– Császár – mondta –, császár, ne tépelődj tovább, nem ismerek reád. Amit itt mondtam, azt minden politikus tudta az ösztönével, világ kezdete óta. Nézd a császárok képmását, az államférfiak szobrát a fórumon. Horpadt, gödrös arcuk a mély redőkkel, álmatlan homlokuk, mely megdicsőült ércben és márványban, mind arról regél, hogy ebben a hitben nevelkedtek s ismerték az emberek mérhetetlen aljasságát, kapzsiságát, megvásárolhatóságát, pipogyaságát és határozatlanságát, amiből mégis halhatatlant, istenit alkottak. A költők ismerik az eget. De ők ismerik ezt a földet, minden sarával és mocskával.”

A bejegyzés trackback címe:

https://biografus.blog.hu/api/trackback/id/tr598932414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása