Az első világháború kitörése előtti hónapokban Kosztolányi Dezső fordításában jelent meg Harry J. Benrimo és George Hazelton A sárga kabát (The Yellow Jacket) című egzotikus – távol-keleti kultúrával foglalkozó – színdarabja, a Franklin Irodalmi és Nyomdai Rt. gondozásában.
A kötetbeli megjelenésről az 1914. április 30-i Corvina ad először hírt, míg a három felvonásos darabról tudjuk, hogy április 18-án mutatta be a Vígszínház. A főbb szerepekben Góth Sándort, Tanay Frigyest, Ditrói Mórt és Gombaszögi Ellát láthatta a közönség.
A rendező a darab egyik szerzője, Harry J. Benrimo volt, ahogy arról Lengyel Menyhért is tudósít: „Harry J. Benrimo, egy hallatlan kedves angol – nem is angol, kaliforniai, olyan temperamentummal, viccel és vidámsággal, mint egy francia, olasz vagy magyar – öt hétig ült Budapesten, hogy a »Sárga kabát« című darabja vígszínházi előadását rendezze. Öt héten keresztül dolgozott, mint egy vadállat, a próbákon. Nekivetkőzve előjátszott, magyarázott, kosztümöt tervezett, díszletet rajzolt, zenélt, tépte magát – annyit vesződött és bajlódott, annyi fáradtságot vett magának, amivel kisebb tartományokat el lehetett volna igazgatni. […] Kétségkívül azt akarja […], hogy különös darabja, melyet félt és szeret, a legprecízebben adassék, ne legyen benne hiba, biztos legyen az egész, olyan lassan és pontosan elkészítve, mint egy kínai hímzés, aranyszálakkal átszőve.”
A darab „színház a színházban”: a Karvezető és a Kellékes a kerettörténet szereplői, akik elbeszélik és megrendezik az eseményeket. Góth Sándor mint Karvezető, a játék megkezdése előtt, bevezető „konferánszot” is mondott. Ezt követően egy asztal mögé állt, s kinyitotta a rajta heverő könyvet, mintha a szereplők által előadottak ekkor „olvasódnának föl”. A színdarab – alcímének megfelelően – „kínai színmű” volt, „nyugati színházak számára”. A helyszín Kína, Vu mandarin udvara, és a szereplők is kínaiak, ám a történet inkább köznapi: próbatételek és szerelmek elegye. A jelmezek és a díszlet is igyekezett visszaadni a Távol-Kelet hangulatát: sárga sárkányokkal tarkított selyemfüggöny látványa fogadta például a helyet foglaló nézőket, mielőtt a színpadkép föltárult volna.
A bemutatóról többen is írtak a lapokban. A Nyugatban napvilágott látott, már említett Lengyel Menyhért-féle kritikából azonban arra is fény derül, hogy a kezdeti érdeklődés csakhamar elapadt, s bár a „darab finom és különös” volt, „színpadra állítása, egész felszerelése [pedig] kitűnő”, mégis – Lengyel szavaival élve – „rettenetesen megbukott”.
Az Élet szerzője, Halasi Andor ugyancsak méltatta az előadást: „[Kipling] hatására vezethető vissza az az irodalmi jelenség, hogy európai írók exotikus miliőket keresnek a témáik számára, sőt exotikus témák után kutatnak, ezzel akarván fölfrissíteni a kimerült európai fantázia érdeklődését. Ebbe az irodalmi jelenségkörbe tartozik a »Sárga kabát« fölbukkanása. A két amerikai szerző Kínában él – mint Kipling Indiában – s ahogy jelzik: »az európai közönség számára« akartak egy kínai mythikus drámát bemutatni.”
Magától értetődő, hogy színházi lapok is foglalkoztak a darabbal. Az Incze Sándor felelős szerkesztésében megjelent Színházi Élet – ahol Kosztolányi később gyakran foglalkoztatott szerző lett – például hatalmas sikerről számolt be. Külön kiemelték, hogy „Benrimo el van ragadtatva a Vigszinház szinészeinek játékától” és ezt „nem győzte eléggé hangsulyozni”. Végül pedig a kritikus azt is megjegyezte, hogy a „mesteri forditás Kosztolányi Dezső munkája”.
Kosztolányi Dezső világháborús években készített műfordításairól – köztük a Modern költők antológiáról – lásd bővebben az Alföld 2016/májusi számát!
