Harmos Ilona és Kosztolányi Dezső egyaránt szeretett játszani. Akadt egy erotikába hajló, elhíresült játékuk is, a „Kisilonka”. Lényegében szerepjáték volt, ahol Harmos mindig „alárendelt” szerepbe került (legtöbbször kislányként), Kosztolányi pedig olyan „tekintélyszemélyt” alakított, mint például az apa vagy egy „bácsi”. Kosztolányiné Harmos Ilona így foglalja össze a játék lényegét: „[Kosztolányi] Reggelente az ágyban, mindíg nagyon vidám volt, […] Kedvenc játékát, a kisilonka játékot játszotta velem. […] Ezt a játékot többnyire ketten játszottuk, ő meg én, de barátaink előtt szívesen megismételtük. Én voltam a kisilonka, a különböző korú kislány, két hónapostól hatévesig, […]. Dide felnőttet játszott, egy apát vagy egy bácsit, vagy néha önmagát, Kosztolányi Dezsőt, de olykor ő maga is, mint a kisilonkához hasonló korú kisfiú szerepelt a játékban, Dezsőcske néven.
– No, kisilonka, mit szólsz ahhoz, hogy (például) Tokióban, hatvan kis iskoláslány bennégett egy moziban, egy vasúti kocsi pedig kiránduló gyermekekkel a folyóba zuhant és a gyermekek mind, mind odavesztek. Nos, mit szólsz hozzá, kisilonka?
Kisilonka pedig, az érzelmes, képzelődő, ideges, hiszékeny kislány befogadja és kivetíti a rémes esetnek minden fonák borzalmát. […]
Vagy így kezdte Dide:
– Tudod-e, kisilonka, hogy te ma semmit sem kapsz enni. Semmit, csak egy csésze üres teát.
[…] Ilyenféle céltalan, futurista játék volt a kisilonka. Ő kiélhette benne démoni rémítgető képzeletét, játékosságát, minden további következmény nélkül (én pedig kielégültem a színészi játékban).”
A kislány-motívum többször is megjelent Kosztolányi szerelmi életében. Lányi Hedda, a Fecskelány, korábbi szerelme mindössze tizenhárom éves volt, amikor az akkor huszonkét esztendős, már befutott költő–újságíró beleszeretett. A másik „kislány–előzmény” Kis Mariska volt, egy tizenöt éves kamaszlány, akinek ugyanolyan frufruja volt, mint Heddának. Míg Hedda a híres zeneszerző, tanár és karnagy Lányi Ernő lánya volt, illetve családja többi tagja is neves képviselője volt/lett a korabeli szellemi és művészeti életnek, addig Kis Mariska egyszerű származású volt. Ahogyan Kosztolányiné Harmos Ilona jellemzi őt: „A kis Mariska műveletlen, olvasni-írni hiányosan tud, afféle ágrólszakadt tanyai gyermek módjára s a könyveket is csak »ismerkedés« céljából hordozza magával. Ha vacsorázni mennek, mindíg két adag rántottcsirkét rendel sajátmagának egyszerre. Dide felhozza Pestre, kicsit kiöltözteti. Túlságosan komolyra nem fordul az eset. A lány is únja már a számára sokszor érthetetlen, bölcselkedő modorban beszélő költőt. Valami falusi kasznár, vagy parasztgazda jobban illenék hozzá barátnak.” Meglátásom szerint ők lehettek a Kisilonkában megjelenő, Harmos által alakított „női archetípus” előzményei. A „lolitás felállásról” Lengyel András irodalomtörténész a következőket állapítja még meg: „a vágy és az erőszak összekapcsolása […] Harmos Ilona és Kosztolányi viszonyában is […] fölbukkan: az úgynevezett Kis Ilonka játék, bár »játékként«, imitált formában, de ugyanerre az összekapcsoltságra épül.”
(A történet bővebb kifejtését lásd az Alföld folyóirat májusi és júniusi lapszámaiban.)
Hivatkozott irodalom
Kosztolányi Dezsőné: Kosztolányi Dezső, Budapest: Révai, 1938.
Lengyel András: Kosztolányi „fekete Vénusz”-a, Híd, 2010/nov., 3–14.
