Húsvét lévén vallási témát feszegetünk. Kosztolányi Dezső szülei nem örültek annak, hogy fiúk felesége nem keresztény leány, és így leendő unokájuk vallási hovatartozása sem lehet egyértelmű. Az alábbiakban két levelet idézünk, melyben Brenner Eulália – Desiré mester édesanyja – és id. Kosztolányi Árpád aggodalmának ad hangot:
Kosztolányi Árpádné levele KD-nek, 1913. máj. 9.
“nagyon meglepett a tegnapi sürgönyöd, noha már sejtettem de még most nem, hogy megbeszélésünk után ijen hamar határozol, csak az a kár, hogy apának nem szoltál elöbb róla semmit. Ö is örült csak azt szeretné, hogy Ilon át térjen a mi hitünkre, és ha ide jön hozzánk hosszab idöre, hogy akkor együt menjünk a mi templomunkba csak ez szegény édesapád ohaja és a zenyém is; és főleg a nagymamáé kinek ma meg mondottam és szegény zokokva fogadta a hirt rólad, és kérve kér arre, hogy Ilon át térjen. Szegény nagymama nagyon gyenge aszt hiszem, hogy allig fogja megélni a nyarat azért kérte, hogy mikor jöttök le, én meg vigasztaltam, hogy a legközelebbi vasárnap és ugy örült szegény; […] Édes Didém teljesitsétek ezt a csekély kivánságát apuskának Ö sok kivánságodat teljesitett már, mond meg Ilonnak, hogy irjon ő is erre vonatkozolag pár sort, csókol szeretettel és vár
Anyikád
[…] »Ki volt a tanu?«”
Id. Kosztolányi Árpád levele KD-nek, Szabadka, 1913. máj. 9.
“Édes fiam,
örömmel olvastuk tegnap (csütörtökön) délután érkezett táviratodból, hogy Ilonnal egybekeltél. Persze ez idő szerint még csak polgárilag. Helyesen tetted, mert ez az előzmények után kötelességed volt; az a rendezetlen viszony, melyben eddig éltetek, nem felelt meg a társadalom és a családi élet követelményeinek.
Nekünk azonban még két kívánságunk van.
Az egyik az, hogy házasságotokat egyházilag is áldassátok meg s e végből feleséged térjen át a mi hitünkre. Ha igazán szeret, ezt meg fogja tenni s ez által nekünk nagy lelki megnyugvást fog szerezni. Én is, édes anyád is még a régi korban élünk, s valamint a mi boldog házasságunkat az egyház áldotta meg, kívánjuk, hogy a tiétek is necsak törvényes, hanem vallási tekintetben is kifogástalan legyen. Tegyétek meg ezt, legalább a mi nyugalmunkért!
A másik dolog, mit kötelességeddé szeretnék tenni, az hogy gondoskodjál hitvestársad jövőjéről a hírlapírók nyugdíjintézetébe való haladéktalan belépés által, mert habár te életerős, munkabíró és egészséges vagy, de ezen a földön (11) minden bizonytalan és nem szabad a feleséged jövőjét esélyektől függővé tenned.
[…] A máról holnapra való élés a legvakmerőbb szerencsejáték, komiszabb még a bakkaránál is, melynek karmaiból, hála Istennek, megszabadultál. Légy hát okos és ne sajnáld azt az anyagi áldozatot, mit minden családalapítónak meg kell hozni a jövő nyugalma érdekében.”
Harmos Ilona azonban nem Szabadkán keresztelkedett ki, nem is az egybekelést követően, így aztán – legjobb tudomásunk szerint – nem is volt egyházi szertartásuk. A házassági anyakönyvön olvasható bejegyzés alapján Harmos a budapesti-tabáni római katolikus plébánián (hivatalos nevén: Budapest-Tabán Alexandriai Szent Katalin Plébánia), 1915. február 22-én katolizált, tehát már az első világháború idején, közel két hónappal fiúk, Kosztolányi Ádám születése (április 18.) előtt. A keresztségben fölvett neve Ilona-Emília lett, a keresztelést végző pap Leitner János plébános volt, a keresztszülő pedig Kosztolányi édesanyja, azaz Brenner Eulália. Mivel a keresztlevélen tévesen a Brenner Emília név szerepel, így föltehetően Harmos keresztneve – helyesen – Ilona-Eulália lehetett. Utóbbi adatok egyértelműen arra utalnak, hogy – ha nem is azonnal, de – a férj szüleinek akarata érvényesült. Az időpontra magyarázatot adhat, hogy közeledett a gyermek születése, a Kosztolányi-család pedig római katolikus unokát kívánt.
Lásd még: A Kosztolányi család levelezéséből, vál., előszó, jegyz. Dér Zoltán, Szabadka: Életjel, 1988; Bogdán József: Bözsi, a dajka, http://www.zetna.org/zek/folyoiratok/73/bogdan5.html; valamint az Alföld folyóirat nyári lapszámait. A kép forrása: familysearch.org
