Kosztolányi Desiré 1929-ben megírta híres Ady-ellenes pamfletjét, melyre igen sok író reagált. Ezúttal – néhány jellegzetes idézet kiemelésével – Márai Sándor szövegére szeretnénk fölhívni a figyelmet, aki (Desiré mesterhez hasonlóan, bár más tónusban) szintén meglehetősen élesen bírálta Ady művészetét:
„Kosztolányi Dezső cikkét elsőrangú kritikai írásműnek tartom és mindenben egyetértek vele. Élvezem a ritka, tiszta csengésű kritikai hangot, a nyugodt és rezignált bátorságot, mellyel súlyos megállapításait előadja. […] boldog és felszabadult »Végré!«-vel köszönthették e sorokat mindazok, akik az irodalmi front másik oldalán, túl a quanante-on […] állanak, – tehát mindazok, akik Adyval vacsoráztak, feltűnését vállvonogatva vagy hangos beleegyezéssel közelből figyelték, s testi és üzleti ügyeiről, adminisztrációja titkairól sokmindent tudtak, sokszor bizony kevéssé épületes dolgokat. […]
Nehéz vitatni, hogy Ady Endre a világirodalom legnagyobb ripacsainak egyike.”
„Valami dagályos, szenvelgő irodalmi kéjencség ösztökélte őt időnként, hogy egyenetlen költői potenciáját attrakciókkal leplezze, melyeknek láttán az érzékeny olvasó kínlódva fordul el és szégyenli magát. […] Messiánizmusa reám […] mindig bonvivántszerűen hatott. […]
engedjék meg, hogy a veszedelmes úton tovább kísérjem Kosztolányit, aki haláltmegvető bátorsággal állapította meg, hogy a költő »nem tündököl a lángész kápráztató fényével, helye nincs is se Petőfi, se Arany, se Vörösmarty, se Berzsenyi mellett«. Tegyük hozzá: ebben az értelemben Kosztolányi mellett sem. Kár szerénykedni.”
„Állandóan szenvedtem szemérmetlensége miatt. […] Ady nem volt trágár műveiben, rosszabb volt annál: szemérmetlen volt. […]
Primitív költő. Páris, Nyugat, kultúra úgy lógnak rajta, mint a vademberen a frakk. […] Rikkantása gyakran modoros, érezni, hogy nem a felbuzdult torok süvölti spontán, hanem elébb krákogott és gyakorolt. […]
Állandó harci táncot jár önmaga körül, személyes jó viszonyban van az Istennel, mint Mózes.”
„nehéz lemondani a csábításról, hogy Kosztolányi erényei mellett ne mérjük fel Ady hibáit. […] Az egyik a legnagyobb felelősségérzettel dolgozott, a másik rendkívül felelőtlenül. […] Minden megvan benne, ami nincsen Adyban. Miért, hogyan lehet, hogy ma nincs Kosztolányi-kérdés?”
„Kosztolányi például, akitől még annyit várhatunk, számomra ez idő szerint legerősebben Ady Endréről írt különvéleményében él: egy írásmű, melyért írója egész írói és emberi exisztenciájával helyt áll, s vitairata műremek.”
„Nem tudom, hogy [Ady] »költőfejedelem« volt-e, »nagy költő«, »primus inter pares«. Ezek szavak. Egyszerűen költő volt. Több nem lehet senki.”
