"Egy fiatal írónk Csáth Géza, aki nagyon büszke arra, hogy a legkifogástalanabb európai életet éli és rajongó híve a zsentlmén-formáknak, egy este rossz társaságba került. A bohém kollégák magukkal csalták és vígan pezsgőztek egy kávéházban.
A zsentlmén író késő éjszaka az órájához kapott és ijedten mondta:
– Tyüh, de késő van már! No én megyek haza. Még sohasem maradtam el hazulról ilyen sokáig!
– Eh, maradj, már nem érdemes úgyse hazamenni. Majd reggel elmegyünk a gőzfürdőbe és ott kialusszuk magunkat!
Ebben ő is megnyugodott és reggel vígan bandukolt a gőzfürdő felé a többivel együtt. De mikor a kapuban a békés polgárokkal találkozott, akik jól kialudva, rendezett ruhákban mentek a fürdőbe, egyszerre visszahökkent.
– Fiúk, én szégyellek bemenni! Fúj, de utálom magamat! Olyan lompos vagyok, mint egy megrögzött korhely.
Ugyan ne bolondozz, hozzá vannak itt már szokva az ilyen alakokhoz.
– Nem, nem! A szemem kisülne, ha így látnának a szolgák. Fúj!
Elszaladt, de az utcasarkon megállott. Mégis csak nagyon szeretett volna megfürödni. Ekkor fényes ötlete támadt.
Egy boltban vásárolt Csáth egy kis kézi utazótáskát, beült egy konflisba, azután odahajtatott a fürdő elé. Előkelő álmossággal ment a pénztárhoz és így szólott a pénztáros hölgyhöz:
– Kérek egy fürdőjegyet… Egész éjszaka utaztam, tele vagyok korommal!"
(Forrás: Karinthy Frigyes – Szini Gyula – Tábori Kornél: Irói intimitások,
Budapest: A Vidám Könyvtár Kiadóhivatala, [é. n.].)
